ballchain.co.uk

ballchain.co.uk

Eltűnt Személyek A 20 Legdurvább Sztori – Index - Külföld - 20 Éve Elvesztették, Boldog Felnőttként Megtalálták

Friday, 24-Dec-21 15:49:10 UTC

Nem lett volna példátlan eset. Oroszországban több mint félmillió árvát tartanak számon, de még egyszer ennyi lehet a gyakorlatilag szülők nélkül, inkább az utcán felnövő gyerekek száma, ráadásul az 1990-es években még több ilyen sorsú gyerek volt, ezért sem szúrt annyira szemet Julija helyzete, és ezért sem volt túlbonyolítva az örökbefogadás hivatalos folyamata. A háromévesre saccolt gyereket gyerekotthonba vitték a rendőrök, innen fél évvel később árvaházba került volna, ám nagyon hamar örökbe fogadta egy család, méghozzá egy fogadalom miatt. "A kisebbik fiam nagyon beteg volt, az orvosok azt mondták, nem biztos, hogy megéri az első évét. Imádkoztam érte és megfogadtam, hogy ha meggyógyul, felnevelek még egy gyereket" – emlékezett vissza nevelőanyja. A fiúcska felépült, az ígérettel azonban az asszony várt még pár évet. Az otthonba nem sokkal azután ment, hogy Julija odakerült. "Nem is néztem körbe, a nevelők rámutattak, én pedig elhoztam. " A lánykának ezzel is szerencséje volt. Sok gyereket a szülők pár év után visszaadnak, vagy elveszik tőlük a méltatlan bánásmód miatt, Julija viszont szerető családba került.

Amikor valaki kámforrá válik – A világ legrejtélyesebb eltűnései

Bár úgy gondolták, a kézírás valóban a lányuké lehet, ez sohasem bizonyosodott be, és bár az esettel kapcsolatban rengeteg pletyka látott napvilágot, tulajdonképpen soha nem derült ki, hogy mi lett Dorothy Arnold végzete. 2. Jim Sullivan Az amerikai dalszerző-énekes 1975. március 4-én autóval indult Los Angeles-i otthonából Nashville-be. Másnap Új-Mexikóban, Santa Rosa-ban még bejelentkezett egy motelbe, bár abban már senki nem volt biztos, hogy valóban ott is töltötte-e az éjszakát. A kulcsot az ajtón belül, a zárban hagyta, egy kisboltban pedig látták vodkát vásárolni az éjszaka. Másnap még szemtanúk látták, ahogy egy felhajtónál kiszáll az autójából, és elsétál onnan. A kocsiban a pénze, a ruhái, a gitárja és el nem adott lemezei is ott voltak – Sullivan soha többé nem tért vissza, és nem is került elő. A keresése során a környéken ugyan találtak egy holttestet, de a kiadott jelentés szerint ez nem az övé volt. Hogy pontosan mi történt vele, és hová tűnhetett, nem derült ki, de a pletykák között még egészen vad elméletek is szárnyra kapta.

Ezután az anyját gyanúsítottá nyilvánították. Később ezt visszavonták, mert, ahogy fogalmaztak, nem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy vádat emeljenek. Néhány hónapja a kislány dajkája megtörte a csendet. Ő is családdal volt a szállodában, amikor a kislány eltűnt. Azt mondta, még ma is kísérti a kép, hogyan kereste Madeleine-t apja, miközben feleségét próbálta nyugtatni. Az asszony folyton azt kiabálta, hogy "elvitték őt, elvitték őt". Amikor már azt mondták nekik, hogy nézzék meg a kukákat is, esetleg ott van-e a test, akkor ijedtek meg először. Még az óceánba vezető csövekben is keresték. Azt mondta a portugál rendőrök hibát követtek el, amikor az elején eltűnésként kezelték az ügyet, nem pedig rögtön gyerekrablásként. A Beaumont testvérek 1966 januárjába három testvér úgy döntött, hogy elsétálnak a közeli folyóhoz. Soha nem értek haza. Később minden szemtanú arról beszélt, hogy a gyerekek, amikor utoljára látták, egy szőke férfival beszélgettek, illetve játszottak. Csakhogy a szőke férfit soha nem találták meg.

Eltűnt szemelyek a 20 legdurvább sztori

Hatalmas mentőakció indult a keresésére, de a testét sosem találták meg. Halottnak nyilvánították, Ausztráliának pedig új miniszterelőke lett. Feleségét és 3 gyermekét hagyta hátra. Nagyon jó úszó volt, egy uszodát is elneveztek róla, bár ez talán sokak számára morbidnak tűnhet. (Getty Images) Tara Calico 4/21 A 19 éves Tara biciklizni indult el otthonról, de azóta sem került elő. 1989-ben, egy évvel az eltűnése után előkerült egy fotó, amelyen két megkötözött gyerek látható egy furgon hátuljában. A lány mellett Tara kedvenc könyve feküdt. Talán véletlen? Vagy az emberrabló ezzel akart üzenni? A fotón szereplő másik gyermek holttestét később a rendőrök megtalálták, de Taráról semmi hír. (Getty Images) Louis Mackerley 5/21 Louis a szülővárosából, Allentownból tűnt el. Akkor látták utoljára, amikor idős szomszédait ment meglátogatni, akiknél gyakran megfordult. Eltűnése előtt pár hónappal panaszkodott szüleinek és az iskola pszichológusának is, hogy egy nő és egy férfi zaklatta őt. Vajon ők voltak az elrablói is?

Bár tudunk esetekről, amikor valaki évtizedekkel később került elő, vagy adott életjelet magáról, ezekről az emberekről a mai napig sem tudjuk, mi történhetett velük. 1. Dorothy Arnold A Wikipedia egészen régi időkig visszamenően sorolja fel a rejtélyes, megoldatlan eltűnéseket. Akit a megoldatlan esetek érdekelnek, az jó eséllyel hallotta már Dorothy Arnold nevét. A 24 éves, jó módú, előkelő New York-i családból származó fiatal lány aktív társasági életet élt, sokak által ismert volt. A nevét azonban 1910. december 12. után kezdték el nagyon sokan emlegetni: Dorothy ezen a napon reggel azért indult el otthonról, hogy egy ruhát vásároljon magának. Később, délután még egy könyvesboltban látták, itt össze is futott egy ismerősével, akivel néhány szót váltottak, majd szemtanúk szerint a Central Parkon keresztül sétálva haladt tovább. Haza azonban soha nem ért. 1911 februárjában a szülők kaptak egy képeslapot, amelyen csak annyi szerepelt: "I am safe. " (Biztonságban vagyok. ) Az aláírás pedig: Dorothy.

Eltűnt gyerekek, akiket soha nem találtak meg

Amikor Julija apja felébredt a ringó vonaton, a kislánya nem volt mellette. Krumplit adtak el a piacon, hazafelé tartottak a Szovjetunió felbomlásával függetlenné vált Belarusz keleti felén lévő falujukba. Nem is akarta a gyereket magával vinni a nem túl hosszú, de unalmas útra, csak hát Julija kikönyörögte. És most nem volt sehol. Az apa kereste a vonaton, aztán a falujuk megállójánál. Aztán kereste a rendőrség, kiplakátolták az ország összes vasútállomását a négyéves kislány képével, hiába. 1999 októbere volt, Julijának örökre nyoma veszett. A szülők, akiknek volt még egy féléves fiuk és egy tízéves lányuk, reménykedtek ugyan, hogy talán még látják a lányukat, de az idő előrehaladtával valójában tudták, hogy erre semmi esély. Az élet a szomorú igazságra nem is cáfolt rá, egészen 2019 őszéig: egy hónap híján húsz évvel az eltűnés után azonban a szülők értesítést kaptak a belarusz rendőrségtől: egy 24 éves nő jelentkezett, hogy ő az eltűnt gyerek. A rendőrség előbb fényképet kért tőle, de már ennek láttán is valószínűsíthető volt, hogy ez az igazság.

A sétáról már sosem tért vissza, az egyetem pedig megkezdte a kutatást a lány után. Sokáig feltételezték, hogy Paulát váltságdíj reményében elrabolták, mert édesapja híres építész volt, de ezt a teóriát sosem sikerült bizonyítani. (Wikipedia/Getty Images) Kyron Horman 9/21 A 7 éves Kyron Horman 2010-ben tűnt el általános iskolájából. Mostohaanyja vitte iskolába, és miután elköszönt tőle, végignézte, ahogy a fiú bemegy az épületbe az osztályterem felé. Aztán egyből valami rossz érzés fogta el. Kyron aznap nem lépett be az osztályterembe, és azóta sem került el. Kyron biológiai anyja a fiú nevelőanyját vádolta Kyron elrablásával. A nevelőanya korábban állítólag pénzt ajánlott a kertésznek, hogy ölje meg a férjét, Kyron apját. (Getty Images) A 3 springfieldi nő 10/21 Suzie Levitt és Stacy McCall barátnők voltak. 1992-ben tűntek el Suzie édesanyjával együtt Levitték springfieldi házából. Suzie és Stacy előző este szórakozni voltak, mikor hazaértek, Suzie édesanyja, Sherill már aludt. Másnap reggel nem lehetett őket elérni telefonon, ezért a hatóságok a keresésükre indultak, de a 3 nő sosem került elő.

A kislány emlékeiben lassan ez a két alak vált az ő eredeti szüleivé, akik lelketlenül sorsára hagyták. "Tinikorban mondott olyanokat, hogy majd ő is elhagyja így a gyerekét, mert ha vele megtehették, ő is biztosan ilyen. Mondtuk neki, hogy ilyet gondolni sem szabad, próbáltuk ezt a kegyetlen érzést kioltani benne, ezért mondattunk értük mindig imát" – mesélte nevelőanyja, aki sosem tartotta vissza attól Juliját, hogy keresse szüleit. Igaz, ilyen találkozásra senki sem számított. Julija igazán csak a szemébe akart nézni annak a két embernek, aki szándékosan elhagyta őt, a nevelőszülők meg arra számítottak, hogy egy ilyen találkozás nem lenne örömteli, de talán jobb túlesni rajta. "Igyekeztünk, hogy Julija emlékezzen a szüleire, és készültünk rá, hogy egyszer valami csoda folytán találkozik velük. De ilyen csodára nem számítottunk. Azt hittük, legjobb esetben valami elesett emberekről van szó. Erre kiderült, hogy dolgos emberek, akik egyszerűen elveszítették a kislányukat" – mondta nevelőanyja.

Váltságdíj | Galéria | AXN Magyarország

  1. Madách imre az ember tragédiája elemzés
  2. Az oroszlánkirály 2019 teljes film magyarul
  3. Aréna pláza moziműsor vip terem
  4. Bear grylls sztárok a vadonban 5. évad
  5. Razor Gun Golden BB golyó, 1500 db - 4,5 mm BB golyók
  6. Eltűnt a DHL alapítója! 5 ember, aki nyomok nélkül tűnt el a Föld felszínéről
  7. Fekete "Clyde" László vallomást tett, Novák "Bonnie" Tünde továbbra is hallgat

Mikor a nő hazaért, látta, hogy a lépcsőház összes lámpáját leverték, Laureennek pedig nyoma veszett. A nő hajnalban furcsa telefonhívásokat kapott, a vonal végén csak azt lehetett hallani, ahogy valaki levegőt vesz, de nem szólalt meg az illető. Laureen anyja szerint a lánya volt az. (Getty Images) Maura Murray 14/21 A 21 éves Maura 2004-ben autóbalesetet szenvedett. A szemtanúk, köztük egy iskolabusz sofőrje, mind látták a lányt a sérült autó mellett, és a segítségüket is felajánlották. Amikor a rendőrség megérkezett a helyszínre, Maurát már nem találták ott, eltűnt. A lány barátja azt állítja, hogy a baleset után Maura még felhívta őt, de nem szólt bele a kagylóba, csak a légzését lehetett hallani. (Getty Images) Jennifer Kesse 15/21 Jennifer Kesse 2006-ban tűnt el floridai lakhelye közelében. Utoljára akkor látták, amikor hazaindult munka után. Autóját pár nappal később egy közeli lakóház előtt találták meg. A biztonsági kamera felvételei alapján egy férfi parkolta le Jennifer autóját, majd elhagyta a helyszínt.

Az egyik ilyen szerint Sullivannek kapcsolata volt a földönkívüliekkel, és ők vitték magukkal. A bizarr feltételezésnek az énekes kiadott lemezének címe jelenthetett táptalajt: U. F. O. 3. Kirsa Jensen 1983. szeptember 1. -jén az akkor 14 éves Kirsa Új-Zélandi otthonuktól nem messze, a parton lovagolt, ám nem érkezett vissza vacsoraidőre. A kétségbeesett család keresni kezdte, de a kislány soha többé nem került elő, csak a lovát találták a folyó parton kóborolva. Bár az eset nagy nyilvánosságot kapott, az ügyet sosem oldották meg, és a rendőrség is csak arra jutott, hogy a lányt valószínűleg meggyilkolták. Kirsa esete így egyike a nagyon kevés megoldatlan új-zélandi gyilkosságoknak, és máig számos elmélet kering az ügyről. Az egyik gyanúsított, egy korábban már elítélt erőszaktevő néhány héttel Kirsa eltűnése után öngyilkos lett, de a rendőrség szerint több jel mutat arra, hogy nem ő tehető felelőssé Kirsa halálért. 1999-ben Ausztráliában egy férfi szintén elismerte a gyilkosságot, de később ez a vallomás is hamisnak bizonyult.

  1. Cgc 1800 or benzines láncfűrész 20
  2. Már megint bérgyilkos a szomszédom teljes film videa
  3. A semmi közepén 1 évad 2 rész videa rnyalata 2 resz video 2017