ballchain.co.uk
Képzelj el engem a reggeli áporodott tömegben, hogy taknyom-nyálam egybefolyik, amint bőgök, törölgetem a szemem a bepárásodott szemüveg mögött, és inkább elrakom, nem jutok így túl az előszón. Nyugtatom magam, na hátha, most eltelt öt perc, előszedem újra. Megint bőgök, még mindig csak az előszónál járok. Áh, ezt nem bírom most elolvasni. Inkább elrakom, majd előszedem otthon, ahol senki nem lát. Szóval, van egy nő, aki él, nagyon is, alkot, emlékezik, hagy maga után valamit. És van még egy másik nő, aki ennek az előbbinek az anyja volt. És ő sem halt meg. Szentesi Éva
Az élet döntések sora, s mindenki maga dönti el, hogy az álmait vagy a kiszámítható biztonságot választja-e. D. Tóth Kriszta regényének főhőse, Bora is meghozza a maga döntéseit, amelyek aztán nem csak az ő sorsát, hanem szeretteinek életét is alapjaiban határozzák meg. De vajon képes-e Bora időben belátni, ha rossz döntést hozott, és jóvá lehet-e... bővebben Szállítás: e-könyv: perceken belül A termék megvásárlásával kapható: 259 pont 2+1 3 999 Ft 3 799 Ft Kosárba Törzsvásárlóként: 379 pont 3 990 Ft 3 790 Ft Események H K Sz Cs P V 28 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 31 1
És a hangulat, ami az 1980-as évek Somogyát jellemezte! Istenem, mit nem adnék azért, ha tudnék időutazni, és 2-3 napra a részese lehetnék annak a világnak! Összességében hatalmas élményt nyújtott a könyv, amit egyhamar biztosan nem fogok elfelejteni. Köszönöm, kedves írónő! 2 hozzászólás
Aztán előveszem az emlékeimből, ahogy először olvasom a könyvét. A hajdúnánási strandon döglődik a meleg, anyámmal fekszünk a parton. Engem még nem érhet nap, mert a kemók óta nem telt el elég idő, hogy kiürüljön a vegyszer a testemből. Lassú mérgezés, versenyeznek a sejtek, a gyorsabban osztódók hamarabb halnak, ez a trükk. Nagy trükk, mi? Emlékszem, ahogy Kriszta mondja, "hát, lehet, hogy neked ezt most nem kéne olvasnod, majd előveszed máskor". Amikor hozta, ezzel a mondattal adta át. Na igen, a könyv az anyukájáról szól, az utolsó heteiről, az agresszív daganatról, ami a tüdejében egyre nagyobb teret foglalt el az élet elől. De nem csak az utolsó hetekről szól ez a regény. Elénk tárul egy nő, aki valamikor élt, okos volt, szép volt, vicces és erős, meg gyenge, csúnya, és nem megalkuvó, egy "dráma queen" (ezt maga a lánya mondja így a hétfői sajtóbemutatón), aki szeretett és gyűlölt, aki anya is volt, ennek a barátomnak az anyukája, és most belebújt ezeken a lapokon az édesanyja bőrébe.
2019. április 14. | | Olvasási idő kb. 4 perc D. Tóth Kriszta első könyve nagy sikert aratott. Aztán évekig nem volt elérhető, most pedig újra kiadták, átdolgozott formában, a szerző által írt új előszóval. Én még anno olvastam. Meg most is. Ezt gondolom a könyvről, az írójáról és a főszereplőjéről. Szentesi Éva rendhagyó könyvajánlója. – Állok az ötös buszon, ami dugig tömve kába emberekkel. A leghátsó sorban van hely egy áporodott szagú férfi mellett. Leülök. A tömegközlekedéssel eltöltött időt arra használom, hogy olvassak. Tiltom a mobilt, legalább ilyenkor, ez egy új szabály. Gyakran nem bírom ki, és már csak a sajgó szemgolyóim figyelmeztetnek, hogy túl régóta bámulom a kékfény-szűrős kijelzőt. Ez az út most nem ilyen. A telefon az edzős táskám alján marad, gondosan lefóliázva. Előszedem a magammal hozott könyvet, szép női fej a borítón, friss nyomás, még illatos. Elképzelem, ahogy a lapok az idő nyomán bebarnulnak, elég gyors ez a korrózió, mindig csodálkozom, amikor néhány év elteltével előveszek egy kedvenc művet, hogy milyen sebesen dolgozik az idő a lapokon.
A hangosbemondóban se hallani, hogy a GPA 563 tulajdonosát várják a bejáratnál. És akkor eszembe jut, hogy ez a nő, aki a barátom anyja, aki szép volt és csúnya meg dráma queen, nem is halt meg. Hiszen itt van ebben a könyvben, és akit az írók szeretnek, azok halhatatlanná válnak, amíg a világ áll. Ez a nő a lányában él tovább, a könyvben, amit a lánya írt. Benne vannak a könnyek, a fájdalmak, az elengedés, a gyász, a kimondatlanság, ami most végre megtörténik, és tudom, hogy arra gondol, talán hamarabb kellett volna, és akkor, amikor még élt. De ez, mondjuk, nagyon nem úgy van, hogy mi utólag rájövünk, mert utólag már okosabbak vagyunk, és sok dologhoz csak akkor leszünk elég nagyok, amikor már eltelt bizonyos idő. Erre húsz évet kellett várni. Most akkor a nánási jelenethez számolj hozzá még négy évet. És képzelj el engem Budapesten, az ötös buszon, ahogy ülök a könyvvel, ami új borítót kapott, és egy új előszót írt hozzá a szerző, aki a főnököm, a kollégám, és a barátom. (A sorrend nem helyes. )
Félelmetes lehet a saját anyád bőrébe bújni… – ezt gondolom a dögmelegben a nánási strandon, ahol nem érhet a nap, de már vagyok annyira jól, hogy rávegyem magam az olvasásra. Meg anyám hosszas unszolására is, akihez két napig nem lehetett hozzászólni, mert a Jöttem, hadd lássalak ot olvasta. Bár túl frissek az élményeim a rákkal kapcsolatban, és túlságosan el tudom képzelni, min mehetett keresztül az ember, aki szép volt és csúnya és okos és buta és vicces és fantasztikus, nő, ember, anya, feleség, elhagyott feleség, beteg, aztán egy olyan, aki nem élte túl ezt a szörnyeteget. És akkor a nánási strandon egyszerre csak megszűnik a hangzavar. A nap erején mintha tompítanának egy láthatatlan hőfokszabályzóval, a gyerekek hang nélkül ugrálnak tovább, az anyák artikulálva kiabálnak, nem hallom, mit, talán azt, hogy hányszor mondjam el még neked, ne csináld már, fiam. Közben a saját anyám némán úszik a vízben, szabályosan, kimért mozdulatokkal, nem dugja bele a fejét, mert utálja levenni a szemüveget.
Bármennyire is szeretném, az időt sajnos nem tudom sem megállítani, sem visszaforgatni, ahogy a gyógyíthatatlan betegséget sem gyógyítani, ennélfogva öregszünk, és lassan, apránként elmúlunk. Olvasás közben próbáltam elvonatkoztatni, és örülni annak, hogy az én anyukám él (ezt gyorsan le is kopogom), és nap mint nap leszidhat, megszeretgethet, támogathat és tanácsot adhat, de óhatatlanul befészkelte magát a fejembe az a gondolat, hogy mi lenne ha? Mi lenne, ha kiderülne, hogy anyu gyógyíthatatlan beteg, és már csak hónapjai lennének hátra? Vajon hogyan élném meg? Vajon változtatna az életemen? Máshogy látnám tőle a világot és az embereket? És vajon anyu mit tenne? Summa summarum, nagyon sok érzést és gondolatot váltott ki belőlem a cselekmény, és ha azt mondom, hogy jó pár papírzsepit sikerült elhasználnom olvasás közben és után, azzal nem árulok el nagy titkot. Harmadjára pedig a történet egyik fő helyszínét, Kaposvárt emelném ki. Annyira jó volt kaposváriként Kaposvárról olvasni! A Berzsenyi park, a Somogy Áruház, a Fő utca, a Kossuth utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződése, a KERÓ és még sorolhatnám… A mai napig emberek ezrei – közöttük én is – fordulnak meg ezeken a helyeken!