ballchain.co.uk

ballchain.co.uk

Görgey Artúr Életem És Működésem Magyarországon

Saturday, 25-Dec-21 05:29:28 UTC

A másik aspektus, amely, mint rejtett fonal, végighúzódik a történeten, a szembenállás Kossuth voluntarista, sőt – mondjuk ki nyíltan – Görgey szerint populista, demagóg politikájával; különös tekintettel az 1849 április 14-én közzétett függelenségi nyilatkozatra, mely végleg lehetetlenné tette a kompromisszumkeresést a Habsburg-házzal. Ez a szembenállás, és Görgey saját indítékainak kifejtése nem feltétlenül tükrözi a teljes valóságot; nem feledhetjük, hogy ez az emlékirat két évvel a szabadságharc leverése után jelent meg, és ezért meglehet, hogy a szerző némileg eltúlozza alkotmánypárti és anti-republikánus érzelmeit. De hogy royalista érzelmek alapján, vagy pusztán pragmatizmusból vetette el a függetlenségi nyilatkozat gondolatát, az lényegében mindegy – az adott helyzetben Görgey, a katonai szakbarbár volt a reálpolitikus, Kossuth, a hivatásos politikus pedig a fantaszta. Úgy gondolom, egyik szempontból sem kell kétségbevonnom Görgey szavahihetőségét. A Jókai-regények romantikáján nevelődött olvasóknak hasznos, és kijózanító tanulsággal szolgálhat, és az áruló volt-e Görgey?

Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben I-II. kötet [antikvár]

hadtest önálló hadművelete 436 Vetter megbetegszik 441 Az I., II. és III. hadtest elválik a VII. hadtesttől és kezdi az ellenséget megkerülni 445 Az isaszegi ütközet április 6-án 454 Jegyzetek (Összeállította Katona Tamás) 467 II.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben 1-2. (Európa Könyvkiadó, 1988) - antikvarium.hu

250 Herceg Windisch-Grätz tábornagy átlépi a határt 259 Győrt kardcsapás nélkül feladjuk 264 Perczel nézetei móri veresége felől 272 Magyarország ügye és a rendes katonaság a fővárosok kiürítése után 281 A feldunai hadtest 292 A bányavárosok vidéke 299 Az ellenség megtámadja a bányavárosokat 303 A Guyon-hadosztály szélaknai veresége január 21-én 314 A feldunai hadtest a Szepességbe érkezik 324 Guyon jelentése branyiszkói győzelméről (február 5. ) 335 Dembinski magyar fővezér lesz 344 Dembinski altábornagy elveti a Klapka által és általam megállapított haditervet 349 Dembinski intézkedései támadó jelleget öltenek 357 A magyar hadsereg helyzete közvetlenül a kétnapos kápolnai csata előtt 365 A kápolnai csata második napja (február 27. ) 385 Visszavonulás Mezőkövesdre 391 Dembinski pihentetni akarja a hadsereget 396 Klapka hadosztályai megtagadják Dembinskinek a föltétlen engedelmességet 403 A hadsereg törzstisztjei javasolják Dembinski eltávolítását a fővezérségből 410 Damjanich János ezredes győzelme Szolnoknál 418 Az új (Vetter-Dembinski-féle) haditerv 423 Kossuth és politikai ellenfelei 428 Utazásom Debrecenbe 432 A VII.

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben 1-2. - Életrajzok - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu

jellegű kérdéseket remélhetőleg végérvényesen az elavult marhaságok papírkosarába rekeszti. spoiler 3 hozzászólás

Gergely arthur életem és működésem magyarországon

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben I-II. | bookline

Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben II. (töredék) [antikvár]

Keresés a leírásban is Csak aukciók Csak fixáras termékek Az elmúlt órában indultak A következő lejárók A termék külföldről érkezik: 1. oldal / 64 összesen 1 2 3 4 5... Egy kategóriával feljebb: Irodalom Kozma Andor:Életem Állapot: használt Termék helye: Budapest Hirdetés vége: 2021/08/05 16:25:23 Papp Simon: Életem Pest megye Hirdetés vége: 2021/07/23 21:45:01 5 Mi a véleményed a keresésed találatairól? Mit gondolsz, mi az, amitől jobb lehetne? Kapcsolódó top 10 keresés és márka E-mail értesítőt is kérek: Újraindított aukciók is:

Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években I-II. · Görgey Artúr · Könyv · Moly

könyv Emlékeim. Első kötet Teleki Sándor Gróf Teleki Sándor gyűjteményes visszaemlékezései a szabadságharc koráról két kötetben. Kiadta a Petőfi-társaság. - Budappest: Aigner Lajos könyvkiadó-hivatala, [1868]. Hasonmás kiadás. 5% 3 900 Ft 3 705 Ft Kosárba Raktáron 14 pont 2 - 3 munkanap | Express

Személyes ajánlatunk Önnek Részletesen erről a termékről Bővebb ismertető Felső lapél foltos, lapok felső széle hullámos.,, A Görgey elleni vádoló hadjárat meghamisította a históriát..... A tündérmese gyermekeknek való, de egy országnak nem mese kell, hanem történelem. " - írja Jászi Oszkár. Szívleljük meg és olvassuk el ezt a példa nélküli könyvet mely 1852-ben jelent meg, de azóta is friss, olvasható, élvezhető. Termék adatok Cím: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben I-II. kötet [antikvár] ISBN: 9630746212

Állapotfotók

online ár: Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett narancssárga színű ár csak internetes megrendelés esetén érvényes. Amennyiben a Líra bolthálózatunk valamelyikében kívánja megvásárolni a terméket, abban az esetben az áthúzott (szürke színű) bolti ár lesz érvényes. 1930 Ft

  1. Velvet - Blogok - VV Zsuzsit kizárták a Való Világból
  2. Cobra 11 ámokfutás az a4 en online
  3. *dKS(HD-1080p)* Felelsz vagy mersz Film Magyarul Online - u33pxg9UoE
  4. Naptár letöltés : Naptár letöltés cikkek
  5. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben I-II. | bookline
  6. Pest megyei kutató ment szolgálat es
  7. 60 as évek magyar filmjei video
  8. Ingyen letölthető danielle steel könyvek 5
  9. Mészáros vendéglátós birodalom: Csakis védettségi igazolvánnyal! - MédiaForrás

kaporszakall >! 2020. november 12., 15:43 Ennek az emlékiratnak két aspektusát ragadnám meg. Az első a szembetűnőbb: Görgey katonai pályafutásának és a 48-49-es hadműveleteknek a mérnöki precizitású, tárgyilagos és egyben – a laikus olvasó számára talán túlzottan is – részletes bemutatása. Ezekben a beszámolókban tömör portrét kapunk a tábornok legközelebbi munkatársairól is (melyek hol elismerőek, hol elmarasztalóak, sőt, némelykor maróan gúnyosak). Végigkövethetjük, hogy farag a fiatal tiszt a népfelkelőkkel és nemzetőrökkel súlyosbított tömkelegből, a régi, harcedzett reguláris ezredek segítségével, ütőképes hadsereget. Dicsérőleg említi hadtestparancsnokai közül Aulich, Damjanich, Kmety, később Leiningen és Pöltenberg nevét, de nem hallgatja el Asbóth és Knézich hiányosságait, és ha valakit keményen lehúz, mint Nagysándor tábornokot, azt pontosan meg is indokolja. Akit leggúnyosabban ábrázol (de azt hiszem, joggal), az Kossuth fővezér-favoritja, Dembinszky, a kápolnai csatában… Bár sok helyütt szarkasztikus, mégis igaznak érzem Görgey ítéletét, főleg, hogy a diadalmas tavaszi hadjárat idején sem volt elszállva magától, és a sereg teljesítményétől.