ballchain.co.uk

ballchain.co.uk

3 As Metró Új Kocsik: 3 As Metro Új Kocsik

Saturday, 25-Dec-21 01:15:03 UTC

(Meg nem erősített információk szerint a problémás első 13 szerelvény kocsiszekrényei évek óta áztak a cég udvarán, miután korábbi megrendelője visszamondta a szerződést. Ezért jelent meg ezeken hamarabb a rozsda. ) Később azután találtak rozsdát és bemaródásokat a tetőfelületen is. Most pedig a padlóról derült ki, hogy felzabálta a rozsda. Mindezt a BKV új Igazgatóságának decemberi ülésén ismerte el a fővárosi közlekedési cég egyik vezetője, de szerinte felesleges a probléma kivizsgálásával független szakértőt megbízni, hiszen minek ahhoz külsős szakértő, amit maguk is tudnak. Érvelésüket az Igazgatóság is elfogadta és nem támogatta a független szakértő bevonására vonatkozó javaslatot. Holott ennek eredményét később érvként használhatták volna fel az orosz gyártó ellen indított perben. Rozsdásodik az új metrókocsi Mindez két dolog miatt is különös. Egyrészt a BKV még tavaly október végén is tagadta, hogy a régi-új kocsik rozsdásodnának. Az Mfor erre vonatkozó kérdésére például azt válaszolták, hogy az általunk küldött fotókon látható rozsdafoltok csupán a lerakódó alagúti por okozta elszíneződések és majd megpróbálják többet mosni a szerelvényeket.

Telex: Vizsgálat tárta fel, hogy a hármas metró szerelvényei nem a kivitt kocsik felújított változatai

Az AVR, vagyis az automatikus vonatbefolyásoló rendszer a hármas metróval egyidős, tehát az eszközök visszaépítése semmiképp sem nevezhető megnyugtatónak, nevezhetjük inkább gányolásnak. A Népszava információi szerint ugyanis ezeket ki se vitték, Budapesten szerelték le a kiszállítás előtt, majd fel a visszaérkezés után a kocsikra. Mindezzel a BKV menedzsmentje gyakorlatilag elismerte azt, amit a metrókocsik visszaérkezése után az azóta bezáratott Népszabadság már 2016-ban megírt: a Metrowagonmash nem a kiküldött szerelvényeket újította fel, hanem zömében újakat szállított. A BKV mostani közlése értelmében a Budapesten futó 37 orosz metrószerelvény 222 kocsija közül csak az első három – prototípusként visszaszállított – szerelvény 18 kocsija számít felújítottnak, a többi új jármű.

3 as metró új kocsik 8

Azóta mindössze annyi történt, hogy az üggyel kapcsolatos iratokat a két állam közötti jogsegély keretében továbbították az illetékes orosz hatóságnak. A pereskedés beláthatatlan ideig húzódhat. A BKV egyébként hatmilliárd forintnak megfelelő kötbért követel elsősorban a késedelem miatt, vagyis a minőségi hibákból eredő, nehezebben bizonyítható kár megtérítése helyett a könnyebben alátámasztható késedelemre fókuszált. Karácsony Gergely immáron főpolgármesterként természetesen tehet arra javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy utasítsa a közlekedési céget egy újabb, ezúttal a hibás teljesítésre vonatkozó per indítására. Csakhogy a szerződésben szereplő egyik kikötés szerint a kötbérek közül csak az egyiket – hibás teljesítés vagy késedelem - kérheti a megrendelő. Késedelmi kötbér címén egyébként a 219 millió eurós vállalkozási díjnak maximum a 10 százalékát – árfolyamtól függően 6, 9 milliárdot – követelhetett volna a BKV. (A járműállási kárátalány ezen felül kérhető és külön számítandó a többlet áramfogyasztás miatti kárigény is, a felújítás miatt azonban a szerelvények fogyasztása egyelőre nem mérhető a teljes vonalon, így kötbér sem számlázható emiatt. )

3 as metró új kocsik 4

Vágó szerint ezek nem felújított, hanem új kocsik, ráadásul a korszerűtlenebb fajtából. 2020. 18:48 Karácsony a metrókocsikról: Itt az ideje egy átfogó vizsgálatnak Budapest főpolgármestere hosszú Facebook-bejegyzésben reagált a pénteki hírekre. A színházak ügye is előjött. 2018. június. 29. 16:52 Vállalkozás Cserélni kell a 3-as metró felújított kocsijainak üléseit Volt már baj az ajtókkal, az illesztésekkel, felfedeztek a külső részeken idő előtti rozsdásodást, és a Magyar Narancs szerint az ülésekkel sem stimmel minden a 3-as metró szerelvényein, amelyeket a hivatalos kommunikáció szerint felújítva küldtek vissza a tendert megnyerő oroszországi cég gyárából Budapestre. A BKV elismerte, hogy mindegyik ülést cserélni kell. 2018. 12. 06:41 Autó Fotóalbum: ilyen koszosak belül a budapesti buszok és villamosok Egyes járműveken egészen elszomorító utazási körülmények uralkodnak. Mutatjuk. 2017. november. 04. 15:38 Panaszkodik a metrókocsikat felújító orosz cég, hogy rossz a sajtója A Metrowagonmash szerint a magyar sajtó egy részében szervezett kampány indult azért, hogy lejárassák a 3-as metró kocsijainak felújítását és magát az orosz céget.

A Népszava szerint a BKV menedzsmentje gyakorlatilag beismerte az igazgatótanács rendkívüli ülésén, hogy az oroszoktól vett szerelvények többsége valójában új. A kocsik közötti átjárók ajtajai – ezt válaszolta kínjában a BKV egyik vezetőségi tagja a cég legutóbbi igazgatótanácsi ülésén, amikor arról kérdezték, hogy végül is mi maradt meg a hármas metró vonalán korábban közlekedő, Oroszországba felújításra kiszállított metrókocsikból - írja a lap, vagyis lényegében beismerte azt, amit a kormány és Tarlós István korábbi főpolgármester éveken át tagadott: a szerelvények zömében nem felújítottak, hanem újak. A beismerés valójában véletlen elszólásként hangzott el az Igazgató Tanács (IT) rendkívüli ülésén, amelyet eredetileg a Demokratikus Koalíció (DK) két delegáltjának kezdeményezésére a metrókocsik extrém rozsdásodása miatt hívták össze. A BKV vezetésének képviselői azt próbálták bizonygatni a testület tagjainak, hogy nincs ok az aggodalomra, csupán a prototípusként leszállított első három szerelvény rozsdásodik.

Elismerte a BKV egyik vezetőségi tagja, hogy lényegében új kocsik érkeztek a 3 -as metróhoz, a régi szerelvények szerződésben vállalt felújítása helyett- számolt be a Népszava. A lap szerint ennek azért van jelentősége, mert ha eleve új metrókocsira írták volna ki a közbeszerzést, akkor az orosz gyártó korszerűtlen szerelvényei labdába sem rúghattak volna. Mint írják, a BKV igazgatótanácsi (IT-) ülésén véletlen elszólásként hangzott el az információ, miszerint a kocsik közötti átjárók ajtajain kívül semmi nem maradt a 3-as metró régi, felújításra küldött szerelvényeiből. A rendkívüli ülést a DK két delegáltjának kezdeményezésére, a több metrókocsit érintő rozsdásodás miatt hívták össze a közelmúltban. A cikkben az áll: a BKV metrókocsi-felújítási tenderét 2015-ben megnyerő orosz Metrovagonmas az első három kiszállított szerelvény szétszedése után arra jutott: azok annyira szétrohadtak, hogy nem érdemes a javítással bíbelődni és inkább új kocsiszekrényeket gyártanak, az IT megnyugodhat, azok nem fognak rozsdásodni.

2015 előtt ilyen állapotban voltak az M3 szerelvényei Fotó: archív/MTI Tarlós István főpolgármestersége alatt a főváros a kormányhoz fordult, az együttműködésnek köszönhetően megindult a metrókocsik műszaki állapotának felmérése, majd 2014-re kész tervek születtek a felújítással kapcsolatban, ezeket a kormány támogatta. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen a Metrowagonmash Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (MWM) lett a BKV Zrt. szerződéses partnere. A cég 222 darab metrókocsi felújítását, szállítását vállalta, ezeket a megadott határidőre el is végezte. Karácsony Gergely választási ígérete volt, hogy a közbeszerzési eljárás hátterét átvilágíttatja, és sok más ígéretével ellentétben erről nem feledkezett meg: a BKV Felügyelőbizottságától és Igazgatóságától kérte a vizsgálat megindítását. Ez zajlott le idén nyáron. A vizsgálatot a BME VIKING Zrt. szakértői végezték el, akik műszaki, pénzügyi és jogi szempontból tekintették át a 2015-ben lezajlott eljárás menetét. Az augusztus közepén elkészült jelentés egyértelműen alátámasztja, hogy a metrószerelvények megújítása elkerülhetetlen, az eljárás jogszerű, és a szerelvények felújítása racionális döntés volt.

Az egyik, hogy igazából átverésről van szó: végül is lényegében új metrókocsikat szerzett be a főváros, de a felújításról szóló kiírás miatt nem jelentkeztek azok a nyugati gyártók, amelyek egy beszerzési tenderre talán beneveztek volna. De még a Metrovagonmas konkurenciájaként a felújításra bejelentkező észt céget is kizárták. Ez azért probléma, mert a verseny hiánya általában rosszabb minőséghez és/vagy magasabb árakhoz vezet. Párhuzamos valóság hiányában megdönthetetlen bizonyíték nem lesz rá, de a főváros ugyanennyi pénzért jó eséllyel kaphatott volna jobb minőséget is. Már a tender tervezett 60 milliárdos kerete is magasabb volt fajlagosan, mint az akkori új beszerzések egységárai a világ néhány nagyvárosban. Idehaza a BKV 2006-os szerződése alapján 215 millió euróért vett összesen 170 darab egységnyi szerelvényt a 2-es és a 4-es metróra, tehát egy darab ára 334 millió forint volt az aláíráskori euróárfolyamon * A 2-es metró vonalára összesen 22, egyenként öt kocsiból álló, vezetőfülkés, az új 4-es metróvonalra pedig 15 darab, egyenként négy kocsiból álló vonat érkezett.

  1. 3 as metró új kocsik 5
  2. 3 as metró új kocsik google
  3. A bosszú csapdájában 21 rész magyarul videa esz magyarul videa video
  4. 3 as metró új kocsik ceo
  5. Jó döntés volt az M3 metrókocsik felújítása
  6. A leghizlalóbb konyhai eljárások | Well&fit
  7. Budapest ii és iii kerületi bíróság 7
  8. 3 as metró új kocsik v

Az orosz metróüzlet körül is bábáskodó Kocsis István egykori BKV vezérigazgatót novemberben jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a Kúria hűtlen kezelés és más bűncselekmények okán. A terhére felróttakat a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatójaként követte el, de akadnak olyanok, akik szerint a hármas metró kocsibeszerzése is megérne egy rendőrségi nyomozást. Az olcsón beszerzett járművek először a késés, majd az ajtók problémás csukódása miatt kerültek be a hírekbe. (Tarlós IStván szerint fakockát tettek az ajtók közé, az akadályozta meg a záródást. ) Ezt sikerült orvosolni, de a rozsdásodás egyre aggasztóbb méreteket ölt. A kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójára már néhány hónappal a kocsik érkezése után felfigyeltek. Az ajtóküszöbnél megjelent rozsdafoltokat először 2017 májusában, az első 15 kocsi beérkezése után jelezte a BKV az orosz gyártónak. A Metrowagonmash az első 13 szerelvény (darabonként hat kocsival) leszállítása után közölte, hogy a gyártó megváltoztatta a technológiát, most már nem lehet gond.