ballchain.co.uk

ballchain.co.uk

Bosszú Az Űrből Idegenek Csapdájában: Altered / Bosszú Az Űrből - Idegenek Csapdájában (2006) - Kritikus Tömeg

Saturday, 25-Dec-21 08:16:36 UTC

Wyatt évek óta elszigetelten él barátnőjével egy rejtélyes tragédia árnyékában, míg egy napon becsöngetnek hozzájuk rég nem látott barátai. A három férfi közös gyermekkori barátjuk, Timmy egykori gyilkosain kíván bosszút állni, melyhez régi cimborájuk, Wyatt segítségét kérik. A gyilkosok azonban földön túli gonosz szörnyek. Aki felveszi ellenük a harcot, az egyenesen a vesztébe rohan. Kis költségvetésű, amatőr színészekkel felvett film ez, de nagyon szórakoztató, és ehhez csak egy jó történet kellett. Olyat már mindenki hallott, hogy elraboltak valakit az idegenek és az megpróbált megmenekülni kisebb-nagyobb sikerrel, de itt az elszökött emberek cserkészik be az elrablójukat és próbálják belőle kiszedni, hogy milyen céllal is érkeztek a fö idegent csak egyikőjük érti, ő volt a leghosszabb ideig összezárva velük és tudja azt is, hogy ha meghal egy földönkívüli is, akkor lerohanják a földet és kivégeznek mindenkit. Főhősünk tehát inkább a szavak erejével próbál az idegen szándékaira rájönni, barátai azonban mindenképp a fejét akarjáét brutális belezős jelenet után érdekes befejezéshez jut a film, amit nem teljesen értettem, de lehet csak én vagyok vele így.

Bosszú az Űrből - Idegenek csapdájában | Online-filmek.me Filmek, Sorozatok, teljes film adatlapok magyarul

Értékelés: 61 szavazatból Wyatt évek óta elszigetelten él barátnőjével egy rejtélyes tragédia árnyékában, míg egy napon becsöngetnek hozzájuk rég nem látott barátai. A három férfi közös gyermekkori barátjuk, Timmy egykori gyilkosain kíván bosszút állni, melyhez régi cimborájuk, Wyatt segítségét kérik. A gyilkosok azonban földön túli gonosz szörnyek. Aki felveszi ellenük a harcot, az egyenesen a vesztébe rohan. Stáblista: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!

Bosszú az űrből - Idegenek csapdájában - Filmhét 2.0 - Magyar Filmhét

Kategória: Horror Sci-fi Thriller Szereplők: Adam Kaufman Wyatt Michael C. Williams Otis Misty Rosas Foki Scout Paul McCarthy-Boyington Cody Brad William Henke Duke Catherine Mangan Hope James Gammon Sheriff Henderson Joe Unger Mr. Towne John William Wright Monger Warrior Shea Elmore Klaus Heesch Matt McCann Wyatt évek óta elszigetelten él barátnőjével egy rejtélyes tragédia árnyékában, míg egy napon becsöngetnek hozzájuk rég nem látott barátai. A három férfi közös gyermekkori barátjuk, Timmy egykori gyilkosain kíván bosszút állni, melyhez régi cimborájuk, Wyatt segítségét kérik. A gyilkosok azonban földön túli gonosz szörnyek. Aki felveszi ellenük a harcot, az egyenesen a vesztébe rohan.

Bosszú az Űrből - Idegenek, horror, sci, fi - Videa

Felhasználói értékelés They will find you. Bevezető Wyatt évek óta elszigetelten él barátnõjével egy rejtélyes tragédia árnyékában, míg egy napon becsöngetnek hozzájuk rég nem látott barátai. A három férfi közös gyermekkori barátjuk, Timmy egykori gyilkosain kíván bosszút állni, melyhez régi cimborájuk, Wyatt segítségét kérik. A gyilkosok azonban földön túli gonosz szörnyek. Aki felveszi ellenük a harcot, az egyenesen a vesztébe rohan. Eduardo Sánchez Director Jamie Nash Screenplay

Altered / Bosszú az Űrből - Idegenek csapdájában (2006) - Kritikus Tömeg Bosszú az Űrből - Idegenek csapdájában ( Eduardo Sánchez) amerikai horror, sci-fi, thriller főoldal képek (8) díjak cikkek vélemények (3) idézetek érdekességek kulcsszavak (8) Wyatt évek óta elszigetelten él barátnőjével egy rejtélyes tragédia árnyékában, míg egy napon becsöngetnek hozzájuk rég nem látott barátai. A három férfi közös gyermekkori barátjuk, Timmy egykori gyilkosain kíván bosszút állni, melyhez régi cimborájuk, Wyatt segítségét kérik. A gyilkosok azonban földön túli gonosz szörnyek. Aki felveszi ellenük a harcot, az egyenesen a vesztébe rohan. Szereplők További szereplők... Ki akarja megnézni? összes > összes v 3 igen: Ajánlott filmek Film Átlag Alien: Resurrection (1997) Alien 4. : Feltámad a halál 3, 3 (933) The Thing (2011) A dolog 3, 2 (395) Grindhouse: Planet Terror (2007) Grindhouse: Terrorbolygó 3, 7 (815) Deep Rising (1998) Kísértethajó 2, 7 (188) V/H/S/2 (2013) 3, 0 (60) Dawn of the Dead (2004) Holtak hajnala 3, 6 (621) Dark Skies (2013) Sötét égboltok (103) Apollo 18 (2011) 2, 4 (97) I Am Legend (2007) Legenda vagyok 3, 4 (1232) AVP: Alien vs.

Bosszú az űrből - Idegenek csapdájában (2006) — The Movie Database (TMDb)

  • Bosszú az űrből - Idegenek csapdájában (2006) — The Movie Database (TMDb)
  • Altered / Bosszú az Űrből - Idegenek csapdájában (2006) - Kritikus Tömeg
  • Dr. Bodnár Zoltán - ügyvéd szaknévsor
  • Miért sárgul az uborka levée de fonds
  • Imap smtp szolgáltatás le van tiltva huawei 2017
  • Supershop hu nyerjen kód feltöltés
  • Gyilkosság az orient expresszen 2015 cpanel
  • Francia bulldog ingyen elvihető budapest
  • Picur Rádió - A gyerekek hang-adója | picurradio.com
  • Index - Mindeközben - Mintha a Trónok harca színészei nem lelkesednének igazán az utolsó évadért
  • Egyszer egy királyfi mit gondolt magában 8
  • Emagon mikor kezdődik a black friday

Predator (2004) Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2, 6 (871) Felhasználói toplisták Kié Lista neve Helyezés Vodomina A zseniálisan rossz filmek;) #8 Bateman Kedvenc horrorjaim 2006-ból #13 Főoldal Bejelentkezés Részletes keresés Filmek Toplisták Egyéni listák Bemutatók Folytatások Napok filmjei Vapiti-díj Egyéb díjak Közösség Fórum Kommentek Szavazások Kedvenceid Hasonlók Jófejek Mindenki Egyéb Rólunk Impresszum Szabályzat Adatvédelem Feketelista Kassza Facebook YouTube