Egy római úr kijelenti, hogy őt akarata ellenére nem lehet táncolásra kényszeríteni, ám Cipolla az ő ellenállását is megtörte. Az elbeszélő így kommentálja ezt: " Ha jól értettem meg az eseményt, ez az úr harckészségének tisztán negatív voltán bukott el. Nem-akarásból, úgy látszik, lelkileg élni nem lehet; valamit nem akarni megtenni, tartósan nem jelenthet élettartalmat: valamit nem akarni és egyáltalában semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel áll egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba ". Természetesen Mario is megteszi, amit a hipnotizőr parancsol. Őt legtitkosabb és legbensőségesebb érzéseiben, viszonzatlan szerelmében csúfolja meg Cipolla, aki a lány szerepében kér és kap csókot a fiútól. Mario azonban, magához térve, lelövi a varázslót. Ez a " rettenetes vég, szörnyű, végzetes befejezés. És fölszabadító vég mégis nem tehetek róla, így kellett és így kell éreznem! "* Az elbeszélésben egyszer sincs leírva a fasizmus szó.
Hangoskönyv
Cipolla, " ez az önérzetes nyomorék a leghatalmasabb hipnotizőr volt, akit valaha láttam ". Bármennyire ellenszenves is, valóban "mindent" meg képes tenni, s ezzel lefegyverzi hallgatóságát, amely elismeri a "szakmai" tudást, még akkor is, ha az a személyiség megszégyenítésével, megtörésével jár együtt. Az előadásra késő este kerül sor, s Cipolla éjszakai ember, mágiája csak ekkor érvényesülhet valóságosan és jelképesen is. Cipolla valóban keményen dolgozik, teljes energiaösszpontosítással, de munkájának lényege a másik ember akaratának megtörése, s ezután valamilyen megszégyenítő helyzetbe hozása. Tevékenysége közben hazafias szólamokat hangoztat, s ezekbe fasisztoid eszméket fűz bele. Véleménye szerint " parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az tud parancsolni és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, amint tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban; de a teljesítmény, a rendkívülien nehéz és idegfeszítő teljesítmény az övé, a vezéré és rendezőé, akiben az akarat engedelmeskedéssé s az engedelmesség akarattá lesz ".
- Irodalom - 12. osztály | Sulinet Tudásbázis
- Thomas mann mario és a varázsló tétel
- Thomas mann mario és a varázsló elemzés
Ha nem 1930-ban járnánk, nyilván másként formálódott volna a történet, s részben más lenne a jelentésköre. Így azonban a példázat egyértelművé lesz: az embereket ugyanis soha nem szabad megalázni, legszentebb érzéseikből tilos csúfot űzni, s az ilyenfajta cselekedet mindig emberellenes. 1930 táján azonban Európa egészét egyre inkább fenyegető, nem személyekre, kiscsoportokra, hanem országokra kiterjedő veszedelem volt a Cipollák színrelépése és kártékony varázslása. A Mario és a varázsló látnoki írás, csak 1933 után nyeri el teljes értelmét, s a valóságban csak 1945-ben hangozhat el a "felszabadító vég" kijelentése. Az elbeszélés azonban nemcsak egyetlen politikai helyzet allegóriájaként olvasandó. Éppen a teljes politikai konkrétság hiánya, a varázsló "művészi" tevékenysége mélyíti el a szimbolikus jelentéskört, s teszi nyilvánvalóvá, hogy embercsoportok megbolondítása mindenkor szörnyű bűn.
Bocsánat. 22 hozzászólás
Rosszkor érkeztek, mert augusztus volt, amikor még tele volt a helység olasz vendégekkel, s hozzájuk képest mindenki más másodosztályúnak számított. Ennek első jele, hogy az üvegverandán nem étkezhettek, a következő, hogy a római hercegi család kifogásai miatt, annak ellenére, hogy a gyerek már kigyógyult a szamárköhögésből, el kellett hagyniuk a szálloda főépületét. Ezért költöznek át másik szállodába. De a rossz tapasztalatok folytatódnak. A strandon is láthatják, hogy a " hazai középosztály " sajátja " az emberi középszerűség és a polgári hígvelejűség ". Még itt is " csupa hazafias gyermek nyüzsgött ", a játékba is beszivárgott mindez, a felnőttek beavatkoztak, " szólamok hangzottak Itália nagyságáról és méltóságáról, mogorva, játékrontó szólamok ". Ez az általános társadalmi közhangulat teszi érthetővé, hogy konfliktusba keverednek a hatósággal is, s büntetést kell fizetniük, mert megsértették a "közerkölcsöt". Beköszöntött azonban az utószezon, az üdülőhely " intimebb és egyben európaibb lett ", de a hőség nem csökkent, ellenkezőleg, fojtóan fülledtté vált.
Olvasónapló
Ekkor került sor a bűvész Cipolla "vendégjátékára", amely messze felülmúlta az addigi kellemetlen élményeket. Az elbeszélő családostul, két kisgyermekkel megy el az előadásra. Reflexióiban kezdettől jelen van a kételkedés: helyes-e elvinni őket, nem kellene-e távozni? A gyerekmotívumnak nélkülözhetetlen a szerepe: már a strandjelenet is feltárta, hogy a romlatlanság, a tisztaság képzete társul ez alkalommal is hozzá. Ugyanakkor a gyerekek voltak azok, akik a helybeliekkel, Marió val, a pincérrel is barátságot kötöttek, s így az elbeszélő rokonszenvező, de zárkózott magatartásával szemben közvetlenebb kapcsolatokat építenek ki az "egyszerű", népi elemekkel. E kapcsolatok természetessége ellenpontja a strandoló úri gyerekekkel kialakult disszonáns viszonynak. Ugyanakkor a gyermekek reakciói a sokféleségben az egyik lehetséges változatot jelentik: ők még élettapasztalataik hiányában vélik csupán játéknak a varázsló tevékenységét, nem láthatják azt a lényeget, amelyet a felnőtt szereplők se nagyon képesek felismerni.
Mindenesetre csak tudatmódosító szerek következetes használatával bírja a megterhelést. Persze vele szemben nehéz részvétet érezni. Mert csak azon az áron tud hatni, ha minden szavával sért. Mert gőgös, mert gúnyos, mert a végletekig megaláz, és hiába sajnáltatja magát – neki volna más választása. Azoknak, akiket megaláz, nem. Vagy mégis? Biztos, hogy az a megoldás, amit a szöveg kínál? Biztos, hogy a zsarnoknak van más választása? Biztos, hogy az áldozatainak nincs? Nem tudnának mást akarni, nem-akarás helyett? Egy tuti biztos. Hogy az elbeszélő ugyanazt csinálja, mint Cipolla. Húzza a történetet, ígérget, kelti a feszültséget – aztán egy vágás, és az olvasó leshet. :) Egy bajom van ezzel az elbeszéléssel, de az nagy: hogy sose szerettem Thomas Mannt. Sajna ez van. A kiválasztott at, azt igen, azt nagyon – mert abban mesél. De a többit… Ettől a töményen intellektuális, fenségesen okos, körmondatos-távolságtartó-csevegő stílustól, amelyben a Mario és a varázsló t megírta – vagy A varázshegyet – olyan érzésem van, mintha szép nagy színes műanyag kapszulákat kéne lenyelnem sorozatban.
Az 1930 elején megjelent mű egy néhány évvel korábbi olasz tengerparti nyaralás élményéből keletkezett. Mint egy levélből tudjuk: " a »varázsló« valóban létezett, és ugyanúgy viselkedett, ahogy leírtam. Csak a halálos befejezés költött: a valóságban Mario a csók után komikusan megszégyenülve elszaladt, és másnap, mikor ismét a teát szervírozta, rendkívül megelégedett és tárgyilagosan elismerő volt »Cipolla« munkája iránt. " (Thomas Mann: Levelek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1965. 318. o., Eörsi István ford. ) Az elbeszélés nyitó mondata: " A Torre di Venere-i nyaralásunknak még az emléke is rosszízű maradt. " A következő mondatokban a "borzalmas" Cipolláról, a "rettentő végkifejlésről", a "szerencsétlenségről" esik szó, csupa olyasmiről, ami nem illik egy nyaraláshoz. Az egyes szám első személyben megszólaló, a személyességet, a velem történt tényszerűségét, a "tanú voltam" alapállását mindvégig megőrző elbeszélő úgy véli, hogy az alapvető hiba az volt, hogy rosszkor érkeztek meg a nyaralóhelyre, s ezt fokozta, hogy "lustaságuk" miatt nem távoztak el időben.