ballchain.co.uk

ballchain.co.uk

Forza 6 Xbox One Teszt

Saturday, 25-Dec-21 00:58:38 UTC

A Forza Motorsport 6 több mint 450 autót tartalmaz már az alapjáték esetében is, ami nagyjából a kétszerese a legutóbbi epizód felhozatalának. A pályák száma 26-ra nőtt, amely kilenc új pályát jelent a Forza 5-höz képest, ebből hat teljesen új helyszín. Jézus Krisztus, az ott Jézus Krisztus? :O Autófelhozatalban rendkívül színes paletta áll rendelkezésre, az átlagos, megszokott versenyautók mellett többek között veterán és egyelőre csak kiállításon látott koncepcióautók is bekerültek a kínálatba, természetesen a jól megszokott - például Forma1 autók - mellett. Az autók között a legnagyobb élmény magyarként, hogy a Michelisz Norbi vezette, Zengő Motorsport WTCC Honda is megtalálható a kínálatban. Bár ezt minden újabb epizódnál elmondjuk rendre, most sincs másként, a grafika minden eddiginél brutálisabb lett. Az autók kinézete lélegzetelállító, minden hajszálpontosan le lett modellezve (bár Bugattit még nem láttam élőben), de ezt nem csak a külsőre hanem a belsőre is tessék érteni. Mert hogy a vezetőülésben ülve ilyen élményben autós játékban még nem volt részünk Xbox One-on, azt borítékolom.

Forza Motorsport 6 - Xbox One - Konzol játék | Alza.hu

Redfall - az id Software is besegít a fejlesztésbe | Gamekapocs

E3 2021: Back 4 Blood - így fest a PvP-mód | Gamekapocs

forza 6 xbox one teszt v

Microsoft Xbox One 1TB Forza Motorsport 6 Bundle (használt) Ár 54990 Ft (Xbox One, Konzolok, vásárlás, ár, akció) | PlatinumShop.hu

forza 6 xbox one teszt 2

Ampere titánban: GeForce RTX 3080 Ti - PROHARDVER! Videokártya teszt

  • Suzuki Vitara 2015 utáni , SX4 SCross Pótkerék Mankókerék ké
  • Redfall - az id Software is besegít a fejlesztésbe | Gamekapocs
  • [Videa-HD]! A mandzsúriai jelölt Film streaming
  • Zorro álarca teljes film magyarul online.com
  • Forza 6 xbox one teszt games
  • Cars on the web magyarország
  • Anna peti és gergő családi fészek bartos erika price
  • Forza 6 xbox one teszt 2017
  • Alapozz és ránctalaníts egyszerre! - Life magazin

Emellett ismét beállíthatjuk a segítségeket illetve a Drivatar-nehézséget, így pár percnyi állítgatással mindenki a számára legmegfelelőbb élményt kaphatja. A Forza Motorsport 6, ahogy az elvárható volt, a sorozat eddigi legjobb játéka, és a világ talán legjobb autós címe. Mind tartalmában, mind megvalósítsában felülmúlja elődeit és a konkurenciát, és ennél már csak jobb lesz. Elképesztő, amit a Turn10 ki tudott hozni az Xbox One-ból, és tényleg érdekes látni, hogy akármi is történjék, a 60 fps 60 fps marad. Ez talán sokaknak nem is lenne fontos; viszont higgyétek el, egy versenyjátéknál igenis számít, hogy minden sima és gördülékeny legyen. Aki még vacillált, hogy vegyen-e konzolt a közeljövőben csak a Forza miatt, annak itt egy nyomós érv a döntés mellett, aki pedig már rongyosra játszotta a Forza 5-öt, mindenképp szerezze be ezt is, nem érheti csalódás. Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Lökdösnek, kitaszítanak, mindezt úgy hogy ők is kipördülnek miatta, de ez mit sem számít nekik. Trollkodnak. Van újra Rivals mód is, a Free Play módban pedig saját magunk hozhatunk létre versenyeket, amihez csatlakozhat mindenki. Az online lehetőségek mindent tartalmaznak amit az eddigi Forza játékok, ráadásul a modok egy része itt is használható, ami különösen érdekessé tudja tenni a futamokat hiszen ki tudja, mit pakoltak fel a többiek... A Drivatarok természetesen a Forza 6-nak is részét képezik, ezek gyakorlatilag olyan ellenfelek, akik a barátlistánkon szereplő játékosokat modellezik le, majd az ő vezetési stílusukban versenyeznek ellenünk. Igazán jó poén tud lenni, Mazurt rommá aláztam, de Daks igen messze lehagyott állandóan! Hatalmas feeling egyébként, még ha nem is érezhető teljesen reálisnak a dolog. A Drivatarokat tudjuk finomhangolni egyébként, ha túl erősnek, vagy gyengének érezzük az adott ellenfelet. Dagonya a millás verdákkal. Már csak ezért is jó gamma. Sok kritika érte az előző epizód fizikáját, amit meg is érdemelt, ha úgy csúszkálnának az autók, ahogy a Forza 5-ben tették, már mindannyian meghaltunk volna egy-egy kanyarban.

forza 6 xbox one teszt 4

Idén is van E3-as aloldalunk, kövessétek velünk a legfrissebb fejleményeket!

  1. Szerelmes jó éjt idézetek képekkel
  2. Mikortól lehet kakaót adni a babának 1